Telnek a hetek, az első napok okozta sokkon túl vagyunk és kezdünk belerázódni az új helyzetbe. Legalábbis amennyire egyáltalán lehet. 

Kérdezgetjük az ismerőseinket, barátainkat, családtagjainkat, hogy ki hogy viseli a bezártságot és mindenki valamennyire egy felületes választ ad…egész jól. De a felszín alatt azért nem ennyire rózsás a helyzet. 

De kinek könnyebb? A családosoknak vagy az egyedülállóknak? 

A családosok mutogatnak az egyedülállókra, hogy milyen könnyű nekik, az a legnagyobb bajuk, hogy unatkoznak és már nem tudnak mit kezdeni magukkal, közben ők majd meg szakadnak. Hirtelen egyszerre kell lenniük tanárnak, bejárónőnek és feleségnek és még dolgozni is kellene valamit, ha még van állása. Mindezeket összehangolni embert próbáló feladat. Az egyedülállók viszont mutogatnak a családosokra, hogy értik, hogy több a teendő, de legalább van akihez oda lehet menni egy ölelésre, van kinek a kezét megfogni, van aki megvigasztal, amikor rád tör a pánik, hogy ennek sose lesz vége. Rémisztő lehet ezzel az egész helyzettel egyedül szembenézni.

Szóval kinek nehezebb?

Azt gondolom, mindenkinek a saját problémája a legnehezebb, de erre a kérdésre szerintem a válasz: MINDENKINEK!

Mindenkinek nehéz ez a karantén, csak mindenkinek másért. 

• Akik egyedül vannak, azok szenvednek a magánytól és attól, hogy nincs mellettük egy támasz ebben a nehéz időszakban.
• A családosok küzdenek az időhiánnyal, hogy hogyan szakadjanak több felé és a logisztikázás magasiskoláját elsajátítsák. 
• A nagyszülők, akik bár saját védelmük érdekében, de most sok esetben nem láthatják gyermekeiket, unokáikat akikből töltekeznek és akik miatt sokszor megéri élni.
• Az elváltak, akik küzdenek azzal, hogy vigyem-e vagy ne a gyereket? A bizonytalanság, hogy nem tudjuk a másik család mennyire vigyáz és esetleg “elhoz”-e valamit, és akkor felesleges a nagy odafigyelés.  
• A külföldön élők, akik most nem tudnak hazajönni, mert akkor elveszíthetik a munkájukat a karanténok miatt.
• A kismamáknak, akik a terhesség izgalmas időszakban most még több kérdés merül fel, hogy mi lesz így a szüléssel, terhesgondozással vagy a szülés utáni látogatással.
• A “frontvonalba” dolgozók, akik bár mindent megtesznek, hogy most 100% fölött teljesítsenek, de közben ott van bennük a félelem és rettegés, hogy mikor éri el őket a fertőzés.
• Vagy akik most munka nélkül maradtak és elfogja őket a teljes bizonytalanság, hogy hogyan oldják meg ezt a helyzetet, hogy ne kerüljenek az utcára.

Szerintem nem kell folytatnom ahhoz, hogy láthatóvá váljon, hogy mindenki küzd most valamivel. Ez nem egy egyszerű időszak, ezért szerintem nagyon fontosak az alábbiak: 

• Most még többet kell foglalkoznunk a szeretteinkkel! Valakit lehet, hogy egy telefonhívás fog megmenteni a depressziótól vagy az idegösszeomlástól. 
• Merjünk beszélni az érzéseinkről, a félelmeinkről a gondolatainkról. Találjunk olyat (lehet családtag, barát vagy akár szakember), aki meghallgat.
• Próbáljuk a pozitív oldalát nézni a dolgoknak.
• Mosolyogjunk sokat!
• Ne nézzük folyamatosan a híreket! Napi fél óra, ahhoz, hogy “update”-eljük magunkat bőven elég!
• Ne ítélkezz! Nem tudhatod mi van a másikban, mivel kell megküzdenie! Mindenki megteszi a tőle telhetőt, hogy feldolgozza ezt a helyzetet. Lehet ez a mi szemünkben kevés, de lehet neki ez is már erőt próbáló, de mégis megteszi. Nem tudhatjuk, ezért fontos, hogy Ne velük, hanem magunkkal foglalkozzunk, amikor ítélkezni akarunk.
• Segíts ahol csak tudsz! Lehet ez akár egy mosoly, vagy a szomszédnak egy bevásárlás, most minden segítségre és összefogásra szükség van.

Végül a legfontosabb: Ne aggódj, ez nem tart örökké! Az lebegjen mindig a szemed előtt, hogy, ha ezen túl vagyunk, akkor büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy túléltük, megcsináltuk, erősebbek lettünk!

Mindenkinek nagyon sok kitartást és sok virtuális ölelést küldök! 🙂