Amikor valakinek gyereke születik, mindenki felkészíti arra, hogy nem sok ideje lesz aludni, miután megszületik a pici. Persze a alvás hiány tényleg ki tudja készíteni az embert fizikailag (én aztán tudom, mert ha én nem alszom 6 óránál többet, akkor egy igazi roncs vagyok), de miért nem beszélnek a mentális és lelki dolgokról?! Arról miért nem szól a fáma, hogy a legtöbb anyuka mennyire szenved lelkiekben?!

Szerintem minden anyukának ismerősek lehetnek az alábbi szavak: 

• BŰNTUDAT
• LELKIISMERET FURDALÁS

A helyzet az, hogy hiába élünk egy olyan társadalomban, ahol körülbelül a világ összes információja a rendelkezésünkre áll, mégis mivel minden gyerek, minden anyuka más, így sajnos nincs egy ultimate recept, hogy hogyan legyünk “JÓ ANYÁK”. Namármost ha nincs egy irányvonal erre vonatkozóan, akkor mi alapján döntjük el magunkról, hogy azok vagyunk-e vagy sem? Nyilván ilyenkor jönnek a hallott információk, a társadalmi elvárások vagy a rengeteg cikk, ami fent van a neten. Ugye mennyivel egyszerűbb, amikor bent vagyunk a munkahelyünkön, akkor pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy jól teljesítsünk. Amikor viszont az anyai szerepekről van szó, ez az elvárásrendszer teljesen kuszává válik. Itt merül fel a kérdés: Mivel teszek jót a gyerekemnek?! Valójában fogalmunk sincs! 🙂 Igazán csak remélni tudjuk, hogy a legjobbat csináljuk és TALÁN adatik majd a jövőben olyan pillanat, amikor levonhatjuk a következtetést: “Azért annyira nem csináltuk rosszul”.

De nézzük milyen tipikus lélekmarcangolós helyzetek vannak:

“Elég jó anya vagyok-e?”

Ne aggódjatok, anyaként ez a kérdés sokszor fog még előjönni és pont azért, mert nincs egy konkrét irányvonal, ami mentén ezt meg lehetne határozni, hogy ki a jó anya. Ráadásul legtöbbször még visszacsatolást se kapunk, hisz kitől kaphatnánk? Jó lenne a gyerektől, de arra sajnos általában várhatunk…

Véleményem szerint erre a kérdésre mindenkinek magának kell válaszolni. Szerinted ki egy jó anya?! Sorolj fel pár dolgot és az már egy jó kiindulási pont lesz.

“Idegesít a gyerek és legszívesebben leütném”

Igen vannak azok a pillanatok, amikor a szingli lét vagy a gyerekmentes lét sokkal vonzóbb és cserélnénk egy kicsit, mert a gyerek épp az utolsó idegszálunkat tervezi elszakítani, de legalább azt is kb mosolyogva..Ilyen például, amikor már órák óta nem tudod elaltatni, fogfájós időszak, dackorszak, testvérféltékenység és még sorolhatnám…

Ilyenkor hiába imádjuk, szeretjük a gyerekeinket, a negatív gondolatok (elegem van, nem bírom, miért történik ez pont velem, ez nem nekem való…stb) attól még jönnek! Aztán, amikor rájuk nézünk meg jön a bűntudat, hogy miért gondolunk ilyeneket, amikor össze kéne tenni a két kezünket, hogy van egy/több szép gyermekünk…Grátiszba ez a bűntudat előhozza az első kérdést is, hisz ha ilyen gondolataink vannak, akkor biztos nem vagyok jó anya és WOALA!! kész is a jó kis érzelmi negatív spirál.

Az a helyzet, hogy bár anyák vagyunk, de emberek is! Nekünk is van idegrendszerünk és az is rendelkezik határokkal, amit az anyaság alatt azért rendszeresen és kitartóan tudnak feszegetni. 

Én nem egyszer tapasztaltam már ezt a spirált és elmondhatom ez az egyik legkeményebb lelki terror, amit magunk ellen tudunk tenni. Igazi önbizalom gyilkos!

De akkor mit tehetünk ellene?

A válasz egyszerű, de sajnos a kivitelezés már sokkal nehezebb. EL KELL FOGADNI!!!

El kell fogadni, hogy 

• hibázunk
• hogy lesznek negatív és rossz gondolataink és nem tehetünk ez ellen semmit, csak azt, hogy megengeded magadnak, hogy legyenek ilyen gondolataid
• hogy nem kell megfelelni senkinek, hisz senki nincs pont a TE cipődben
• minden gyerek más, így ami másnak beválik, neked sok eséllyel nem fog. 🙂

A másik, hogy meg kell keresni, hogy mi az ami feltölt és megpróbálni visszahozni az életedbe!

“Menjek vissza dolgozni vagy maradjak otthon?”

Ez a kérdés mindenkiben felmerül csak nem mindenkiben ugyan akkor. Ha valakinek van olyan családi háttere, akkor akár a gyermeke 3 éves koráig is otthon tud maradni, de sok anya rákényszerül, hogy 2 év után, vagy még előbb visszamenjen dolgozni. Ez sokszor kelt bűntudatot vagy lelkiismeret furdalást, hogy ezáltal a picinek jót vagy rosszat tesz?!

Aztán ott vannak azok az anyukák, akik bár megtehetnék, hogy otthon maradjanak, de mégis visszamennek dolgozni, mert hiányzik nekik a munka. Sokan elítélik őket, pedig szerintem ez is teljesen természetes dolog. A motiváció az motiváció és az mindegy, hogy a pénz vagy épp az, hogy szeretne újra szociális légkörben lenni, vagy csak egyszerűen feltölti a munka. El kell fogadni, hogy nem mindenki attól lesz boldog, ha otthon van 3 évet a gyerekkel. Mindenkinek magában kell megtalálnia, hogy mi a legjobb Neki és a gyereknek. Az lesz a jó út! 

“Anyaként miért csökken az önbizalmam?”

Az anyaságban a lélekmarcangolós helyzetek tárháza elég széles, de a fenti pár példa szerintem jól szemlélteti, hogy a nem alvás csak a jéghegy csúcsa. Amikor önbizalomról beszélünk, akkor sokan a másoktól való visszajelzésre gondolnak, de igazából az erős önbizalmat a sok kisebb-nagyobb sikerélmény, elért eredmény adja. Mivel az anyaságban nincsenek olyan mérföldkövek, amik rendszeres visszajelzést adnának, hogy jól vagy rosszul csinálja az ember, így nagyon lenullázódik a sikerélmények száma az otthon töltött időszak alatt, mely kihat az anyák önbizalom szintjére. Ezért sok nő, amikor visszamegy dolgozni, egyszerűen kivirul. Új impulzusok, új élmények, új sikerélmények.

A megoldást az hozná, ha lenne egy visszajelző rendszer anyáknak, kár, hogy ezt még nem létezik. 🙂

Szóval, amikor úgy érzed egyedül vagy a problémáddal, akkor mindig jusson eszedbe, (Sok anyuka küzd ezekkel maximum nem posztolja ki.😁) hogy NEM VAGY EGYEDÜL!