Féltékenység: bizalmatlanság a másikban vagy magunkban?

1.RÉSZ

2020-06-11

Talán nem ismeretlen téma a párunk mobiltelefonjának vagy Facebook oldalának “meglesése”.

Három csoportra osztható az ilyen fajta “kukucskálás“.

1. TAGADÓK
Azok sorolhatók ide, akik tagadják, hogy “ők bizony nem nézik párjuk telefonját vagy közösségi oldalát”, de ha alkalom adódik, akkor azért bele pillantanak. Ők azok, aki szeretnék magukról azt hinni, hogy nem azok a fajta nők, akik ellenőrzik a párjukat, de vannak pillanatok, amikor egyszerűen nem bírnak ellenállni a kísértésnek. Ezután viszont bajban érzik magukat, mert bosszantja őket, hogy nem hozakodhatnak elő a találtakkal, mert azért szégyellik magukat. Jellemzően próbálnak keresztkérdéseket feltenni vagy annyira nem tudják leplezni hangulatukat, így a másik fél addig kérdezi mi a baj, míg végül bevallják tettüket.

2. BIZONYÍTÉK KERESŐK
Ide tartoznak azok, akik beismerik, hogy nézik a másik mobilját, Facebook oldalát. Amikor csak szabadon garázdálkodik egy nem lezárt telefon vagy számítógép, azonnal rávetik magukat és már keresik a bizonyítékot, amit a párjuk fejéhez vághatnak. Erre a csoportra jellemző, hogy már nem futja végig a keresztkérdéseket, hanem BUMM belemutatja a képébe a másiknak, hogy “EZ MEG MI????”. Magyarázatra nem minden esetben ad lehetőséget, de ha igen, akkor is órák/napok kellenek, hogy visszaálljon a családi béke. Jellemző rájuk, hogy tudat alatt már automatikusan keresik azokat a “bizonyítékokat”, amit a másik fejéhez vágnak.

3. MEGFONTOLTAK
Gondolom nem nehéz kitalálni, kik tartoznak ebbe a csoportba. Ide sorolandók az “egészséges féltékenyek”, akik jellemzően akkor tekintenek bele párjuk online életébe, ha arra elég megalapozott gyanújuk van. Viszont ebben az esetben jellemzően nem éreznek bűntudatot és adott helyzetben fel is vállalják tetteiket.

TE MELYIKBE SOROLNÁD MAGAD?

Ha tetszett, akkor kövesd a NőBizalom Facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről!

Close Menu
×
×

Cart

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás