Féltékenység: bizalmatlanság a másikban vagy magunkban?
3.RÉSZ
2020-06-13
Az előző részben az okokat firtattuk, hogy mi váltja ki nálunk az ingert, hogy elolvassunk egy kósza üzenetet, vagy megnézzük mi is lapul az olvasatlan üzenet mögött.
A mostani részben nézzük meg, hogy miért is ártunk magunknak és a kapcsolatnak, ha megsértjük a másik privát szféráját.
1. PRIVÁT SZFÉRA
Nem hiába van a nevében is benne! A privát szó latin eredetű szó és jelentése: egyéni, magán, nem hivatalos, nem közösségi. Nem hiába van privát levelezés, privát élet (magánélet) és privát szféra, hisz ez egy olyan rész, amibe nem szívesen engedünk bele másokat, mert ez a mi kis részünk, amit magunknak tartunk fenn vagy azoknak, akiket beengedünk. Ha valaki ebbe betolakodik, azzal egy határvonalat sért meg. Ebből adódóan már egy automatikus és jogosan heves ellentámadásra számíthatunk. A másik eredménye az egymás iránti tisztelet csökkenése, mely negatívan hat mind a két félre és ezáltal a kapcsolatra is. Mi sem szeretjük, hogy ha valaki belenéz a mi privát levelezéseinkbe, így jogos lehet akár az „ellentámadás” a másik féltől, mely egy spirálba sodorhat minket.
2. FÉLREÉRTÉS
Ha megnéznénk a saját levelezésinket, üzeneteinket és csak 1-1 mondatot/szót/emojit emelnénk ki, szinte biztosan lenne közte olyan, amit a másik félreérthetne. A magyar egy gyönyörű nyelv, hisz ha belegondolunk már csak a hangsúlyok változtatásával ugyan az a mondat teljesen más értelmet nyer. Igen is sokat számít az előzmény, a szövegkörnyezet és minden olyan információ, ami a másik rendelkezésére áll. Ennek tudatában megfogalmazott mondat lehet, hogy teljesen új értelmet nyer.
3. BIZALMATLANSÁG
A kutakodással bizalmatlanságot sugallunk, ami nem csak minket bizonytalanít el, de ugyan úgy elbizonytalaníthatja párunkat is. Csak egy pillanatra gondold át, mire következtetnél, ha a párod többször belenézne a telefonodba vagy a Facebook üzeneteidet olvasgatná? A legrosszabb, ha mindez alaptalan. Ilyenkor jogosan merülhet fel a kérdés a másikban: ‘ennyire nincs önbizalma?‘ ‘ennyire kicsi az önbecsülése, hogy magyarázkodnom kell olyan miatt, ami nincs is?‘ Érdemes belegondolni az ellentétes helyzetbe, hogy egy bizonytalan és kevés önbizalommal rendelkező párunk van. Szeretnék egy ilyen férfi mellett lenni? Nem egy magabiztos társra vágyunk?
4. KORÁBBI MINTA
Az előző részben írtam a három fő irányzatról, ahonnan jöhetnek a minták. Ilyen volt a társadalmi minta, a korábbi élmények és az adott személy már bekövetkezett cselekedete okozta védekezési minta. Röviden már kifejtettem a társadalmi mintával kapcsolatos véleményemet. Ha úgy gondolod, hogy az összes férfi hűtlen és megbízhatatlanok, akkor már előre meg is írtad a forgatókönyvet. Nem is adsz más esélyt a kapcsolatodnak! A korábbi élményekkel az a probléma, hogy nem vesszük figyelembe a legfontosabb tényt: Ő EGY MÁSIK FÉRFI! Bünteted egy olyan dolog miatt, ami nem is vonatkozik rá. Szerinted ez fair?
Végül a korábban már bizonyított férfi mintája. Erre csak azt tudom mondani, hogy valamiért vele maradtál, valamiért megbocsátottál. Ha nem bízol meg benne, akkor szerinted van lehetőség ebből egy új és erős kapcsolatot építeni?
Ez nagyon nem egyszerű téma, és ahogy szoktam mondani, nem minden fekete és fehér. Érdemes elgondolkodni, hogy az ebbe befektetett energia megtérül-e.
Ne hagyd ki a záró részt!
Ha tetszett, akkor kövesd a NőBizalom Facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről!